Ma 2017. December 12. van,
Gabriella napja











 

> START

Bemutatkozunk
Kik vagyuk, mit csinálunk, hol élünk és hogyan élünk... Küldetésünk, céljaink, hitünk, terveink

Felvételizőknek  
Beköltöznél? Tudni szeretnéd a felvétel módját és a kollégiumi élet feltételeit? Érdekelnek a kollégiumi díjak is? 

Képesek vagyunk! 
A Iosephinum Kollégium kis csapatának arcképes bemutatása.

JELENTKEZEM  Mát begyűjtöttem minden infót, kitöltöm a jelentkezési űrlapot.

MINDENNAPJAINK


Várom a mindennapok meglepetéseit,
amelyekben meg fog mutatkozni a szeretet,
az erő, az árulás és a bűn,
melyek elkísérnek a végső találkozásig
azzal a csodálatos arccal,
melyről még nem tudom, hogy milyen,
aki elől állandóan menekülök,
de meg akarom ismerni
és szeretni akarom.

Ferenc pápa

KÖZÖSSÉGI HELYEK

Nézd meg filmjeinket a videómegosztón! Feltárul néhány pillanat - inkább ünnepeinkről, de biztosan hozzá tudod már képzelni hétköznapjainkat is.


Természetesen megtalálsz minket a Facebookon is. Ha ezen az oldalon szeretnél rólunk információkat böngészni, bejelentkezés után megteheted.


www.mediarabjai.hu

2017 szeptember 11 (hétfő)

Tegyük fel, hogy elolvastam egy könyvet és nem értettem a tartalmának teljes mondanivalóját. Egy fél karnyújtásnyi mozdulattal a kezembe vettem a telefonom és beírtam a keresőbe a könyv címét. 188 345 találatot dobott ki a Google. Átnéztem néhány forrást és úgy gondoltam, hogy már meg is értettem az olvasottakat. De valójában más gondolatait és szemszögét értettem meg, olvastam el, nem is kellett gondolkoznom rajta. A saját magam számára levonandó konzekvenciákat nem is kerestem a könyv tartalmában, vagyis nem értettem meg a művet. Immanuel Kant után szabadon… J Gondolatokat tanultam meg, nem pedig gondolkozni. Szerintem ez a legnagyobb hibája ennek a modern hálózatokkal övezett rendszernek.

De mi lett volna, ha esetlegesen nem észlel titkosítatlan WI-FI hálózatot a mobilom? Félredobtam volna a könyvet és beletörődtem volna, hogy „ez nem nekem való, buta vagyok én ehhez”. Ugyan ez a helyzet, ha bármilyen hiba kerül a média, az infokommunikáció vagy a telekommunikáció rendszerébe. Beletörődünk, hogy nem tehetünk semmit, ha nem áll rendelkezésünkre a posztindusztriális társadalom összes szolgáltatása.  Rosszabb esetben viszont beleőrülünk, ha lefagy a gépünk. Szükségesnek érezzük a sokszor még hamiskásnak is mondható információk megszerzését. Szó szerint behálózott, lekötözött minket a hálózat. És ettől a sűrűn szőtt hálótól nem látjuk a valóságot.

Más részről pedig megállapíthatjuk, hogy szinte reflexszerűen szívjuk magunkba az adatáradatot. Bekapcsoljuk a tévét, ránézünk az indexre a telefonunkról, bejelentkezünk a laptopon a közösségi oldalakra, a kocsiban rádiót hallgatunk és figyeljük a kihívóan provokatív vagy éppen csak egyszerűen figyelemfelkeltő hirdetőtáblákat az út mentén. Lehet, hogy ezek által, (amennyiben rendeltetésszerűen használjuk ki őket) tudást, információáradatot halmozunk fel az elménkben, de ez a tudás igen labilis. Olyan sok és egymástól függő adatot próbálunk meg feldolgozni, hogy ebben az esetben a mennyiség a minőség rovására mehet…

  Tehát az előzőek alapján úgy vélem, hogy a média egy manipulatív szemétláda, aki fennhatósága alatt tartja az egész világot. Burokban él az információs társadalom, senki nem veszi a fáradságot, hogy meg akarja ismerni a valóságot. Mindenki definiálhatja saját magát egy alternatív eszme követése alapján. Képzeljük csak el, milyen lenne, ha a politikusoknak vagy akármilyen „nagy embereknek” tévé, rádió és internet nélkül kellene játszadozni? Valószínűleg beszűkülnének a hírszerzési lehetőségeink, nagyobbá válnának a távolságaink, illetve kevesebb mocsok és szitkozódás halmozódna fel bennünk. Megnyúlna az idő, kevesebb lenne a társadalmi feszültség és bonyolódna minden… Nem kapnánk „intravénásan” azokat az információkat, miszerint „x azt mondta, hogy y ezt nem tudja megcsinálni, de y is ugyan ezt állítja x-ről, tehát x és y veszekednek és elvárják, hogy mindenki foglaljon állást”. És ráadásul ennek mind a „374 000” féle változatát ismerjük a média által, de az igazat nem tudjuk. Nem tudhatjuk. Bele se képzeljük magunkat x és y helyzetébe, csak vakon kántáljuk a számunkra legszimpatikusabb változatát az adott sztorinak. Pedig az a nagy helyzet, hogy az igazság relatív, szóval ebből kiindulva mindenki hazudik. Akkor miért hiszünk el mindent? Elénk raknak egy buktát. Megkérdezzük, hogy mivel van töltve, mert mi utáljuk a barackosat. Azt mondják túrós. Mi belenyugszunk ebbe és jóízűen megesszük. De valóban nem barackos volt vagy csak túl naivak voltunk? Lebutítva ezt jelenti számomra a modern társadalom haszonleső, tömeggyártásra épülő mivolta.

Persze vannak, akik kirekesztik magukat, háttal a monitornak. Szerintük csak rossz oldala van ennek az egésznek, a számítógépeket ellenségeknek tekintik és nem hajlandóak olyan munkát vállalni, ahol bármilyen függés alakulhat ki a modern technológiával. Ők jogosan gondolhatják azt, hogy lenézik őket a nem-tudásuk miatt. De ezt elsősorban maguknak köszönhetik. Ugyan úgy belenyugodnak tudatlanságukba a médiumoktól mentesített világban, mint mások a médiával felruházott univerzumban.

Valahogyan meg kéne találnunk az arany középutat… Kóstoljuk meg a buktát, de ha nem ízlik, ne együk meg! Mutassunk jó és rossz példát, de úgy, hogy egyértelmű legyen mindenki számára, hogy melyik-melyik. Ne éljünk függésben, de használjunk ki olyan lehetőségeket, amelyek megkönnyítik a problémáink megoldásának lebonyolítását! Kössünk kompromisszumot a médiával!